Samsung S5230, mint a nagyok (8. évfolyam május. szám)
[MOBILKOR]
Jól tudjuk, hogy a koreai mobilóriás mire képes. Ha úgy akarják, akkor felforgatják az egész piacot. A mobilrajongók kivétel nélkül emlékeznek a Samsung i900 érkezésére. Sokat vártunk, sokat kaptunk... Voltak, akik imádták, és voltak olyanok is, akik nem tudtak megbarátkozni a Windows megoldásaival. Egy biztos, sok újítást kapott, melyeket most már az alsóbb kategóriákban is szerepeltetnek. Az említett modellnél alkalmazták a Widget-eket, amelyekkel még kezelhetőbbé és látványosabbá tehettük készülékünk készenléti állapotát.
Ezt a megoldást száműzték a középkategóriába is, ami a Samsung S5230-as modellnél debütált. Szerkesztőségünk azon szerencsés csapatba tartozik, akik kipróbálhatták, tesztelhették ezt a modellt. A tesztkészülékért ezúton köszönetet mondunk a gyártó magyarországi képviseletének.
Egyszerű, érintős
Tesztalanyunk formaterve az egyszerűség jegyében született. Lekerekített sarkú téglatest, egy nagyméretű, érintésre reagáló LCD-vel. Az említett kijelző 240 x 400 pixel felbontású és 256 000 színárnyalat megjelenítésére képes. A kijelző alatt három gombot szerepeltet a gyártó. Itt megtalálható a visszalépés gomb és a két híváskezelő. A billentyűzet, a névjegyzék és a menü gomb a kijelző aljára került, de virtuális kialakítást kapott, tehát érintésre reagál.
Elforgatva
A kellemes kialakítású test bal oldalán található a rendszercsatlakozó, és a hangerőszabályzó. A jobb oldalra biggyesztették a billentyűzár gombját, illetve a kameraaktiválót. A műanyag tapintású hátlapba integrálták a 3,1-es digi kamerát. A mai modelleknél már elképzelhetetlen a memóriakártya hiánya, hisz eladhatatlanná tenné a készüléket. Ebből következik, hogy tesztalanyunk is képes fogadni a microSD kártyát.
Figyelemfelkeltő menü
A korábbi Samsung telefonok menüjét sok kritika érte. A szakma "csicsásnak" nyilvánította a színkavalkádban úszó kezelőfelületet. A nyomás hatására engedett a gyártó, és egy sablonosabb, jóval egyszerűbb menüszerkezetet alkottak. Ez sem nyerte el a nagyközönség tetszését, túl egyszerűnek tűnt. De a koreai guru nem adta fel, tovább kísérletezett és fejlesztett. Ennek eredményeként látott napvilágot a Widget használat. Ezek a mini alkalmazások színesek és hasznosak, hisz gyors elérhetőséget biztosítanak. Ez a megoldás viszont csak a felső kategóriás modellek kiváltsága volt, amin most változtattak. Tesztalanyunknál megjelentették a három ablakos Widget felületet, mely szerkeszthető, és nem utolsó sorban látványos. A kijelző bal oldaláról ráhúzhatjuk a kiválasztott alkalmazást a kezdőképernyőre, ezzel meggyorsítva a készülék kezelését.
Maga a menü ismét "csicsás" szerkót öltött, de ennek ellenére áttekinthető, könnyen értelmezhető, kezelhető. Természetesen ennél a kütyünél sem nélkülözték a menütémákat, a háttérképeket és a képernyővédőket.
Mire is?
Alapjában véve egy kellemes kialakítású, modern, érintésre reagáló kezelőfelülettel rendelkező mobiltelefonról beszélünk. Minden szolgáltatásból kapott egy kicsit, de igazából az alapvető kommunikációs feladatok ellátására tervezték. Segítségével könnyedén telefonálhatunk, üzeneteket kezelhetünk.
Multimédiás mivoltáról árulkodik a kamera, a zenelejátszó és az FM rádió is. Kamerája MMS és e-mail üzikhez kiváló, de az autofókusz hiánya nem teszi lehetővé a minőségi papírképek születését. Rádiója és zenelejátszója élvezhető minőséget mutat, igaz, a maximális hangerőtől nem rémültem meg.
Telefonrész
Ingerült felhasználóknak nem lesz a barátja, hisz az érintésérzékeny felület türelmet igényel. SMS és adatpötyögéshez a virtuális billentyűzetet kell használni, ami viszont megszokást igényel.
A mai világban kevés olyan felhasználó akad, aki fejből lökné az ismerősök telefonszámait. Többnyire a készülékek telefonregisztereire hagyatkozunk. Tesztalanyunk telefonkönyve logikus felépítésű, igaz, nem száll versenybe az üzleti modellekével.
GSM virtuóz, a 3G-s infrastruktúrát nem kedveli. Ennek vannak előnyei és hátrányai is. Jobban bírja az akkumulátor, negatívum viszont a gyors adatátvitel hiánya. Természetesen ez a szerkezet is szinkronizálható, mely megtehető kábel és Bluetooth segítségével.
Extrák
A gyártó a következő többletszolgáltatásokkal hódít: a naptárral, a jegyzetfüzettel, a feladatlistával, a világórával, a számológéppel, a mértékegységváltóval, az ébresztővel, a játékokkal, a hangrögzítővel, az időzítővel, a stopperrel és a WAP böngészővel.
Egyszerű, de nagyszerű
Egy rendkívül egyszerű, de mégis modern masinát kapunk az S5230-as személyében. Kellemes, de néha lassú megoldásnak bizonyul az érintő felület. Itt jegyezném meg, hogy alanyunk kijelzője tökéletesen tette a dolgát. Nem kellet beszakítani ahhoz, hogy reagáljon kéréseinkre. Negatívum itt is akad, hisz a kamera árválkodik autofókusz nélkül.
Alapjában véve szeretnivaló, elérhető árú, középkategóriás ketyere. Meglátni és megszeretni...
- T.Tom -
|